Tudj meg többet az Integromról
A program négy alaptevékenységével segíti a roma fiatalokat:
– Tájékoztatja a résztvevőket az elérhető állásokról
– Felkészíti a résztvevőket a felvételi folyamatra
– Összeköti a munkáltatókat a jelentkezőkkel
– Mentorálja az elhelyezetteket a beilleszkedés során
A programot a Boston Consulting Group, stratégiai tanácsadó cég alapította 2014-ben és azóta is igazgatja. Azóta több mint 100 roma fiatal vett részt benne, akik közül 18 már elhelyezkedtek.
Az Integrom megvalósításában számos vállalati partner és társadalmi szervezet vesz részt folyamatosan.
A programban részt vesz több mint 20 magyar nagyvállalat, akik a roma fiatalok számára kínálnak állásokat, és segítik őket a felvételi eljárások során.
A program megvalósításában több szakmai partnerrel is együtt dolgozunk, akik kiváló szakmai munkájukkal, önkéntes alapon segítik a roma fiatalok felkészülését az álláskeresésre és az elhelyezkedésüket.
Az Integrom számos roma és romákat segítő civil szervezettel dolgozik együtt annak érdekében, hogy megtalálja azokat a roma fiatalokat, akiknek ez a program lehetőséget tud adni. Ezek közül kiemelkedő volt az Autonómia Alapítvány támogatása, akik 2014 és 2016 között vettek részt a program szakmai fejlesztésében és megvalósításában.